Néhány hét múlva betöltöm a harmincat. A fodrászom szerint ilyenkor sok nő „megőrül” egy kicsit, bár én egyelőre nem tapasztaltam magamon erre utaló jeleket (hogy ugyanezt a környezetem is megerősítené-e, azt nem tudom…). Mindenesetre ennek a kerek évfordulónak az apropóján én is alaposan elgondolkodtam. Olyan könnyed kérdéseket tettem fel magamnak, mint pl.: „Mit szeretnék az életben?”. Én. Nem más.

Ez a téma pedig azért izgalmas, mert ha tényleg gondolkodom rajta, és meg akarom válaszolni, akkor ahhoz sok más kérdés megpiszkálásán, vagy még inkább megbolygatásán át vezet az út. Ennek a hegytetőről elindított lelki hógolyónak az egyik eleme többek között az a felismerésem is, kapcsolódva a szülinap témájához, hogy a legértékesebb erőforrásom az idő. Nemcsak azért, mert véges, és ismeretlen mennyiség áll belőle rendelkezésre, hanem azért is, mert lényegében az, amivel töltöm az időmet, az lesz maga az életem. Azok a dolgok, amikre időt szánok, azok összessége adja ki az életem. Amilyen triviális ez a tény, épp olyan súlyos is. Pedig ezt mindenki tudja, én is tudom/tudtam, de valahogy csak most kezdem érteni és érezni. És már be is villannak azok a képek, amikor órákig vagy akár napokig bosszankodtam/izgultam/idegeskedtem/rágódtam olyan dolgokon, amik soha nem is voltak fontosak.

Mióta ezen morfondíroztam, azt vettem észre, hogy igyekszem tudatosabban és felelősebben bánni az időmmel, illetve kevesebbszer hozok programokkal/időbeosztással kapcsolatos döntéseket automatikusan vagy pusztán megszokásból. Nem mondom, hogy ez a tudatosság nem kerül több szellemi energiába, de ugyanakkor szabadságot is ad, és sokkal inkább érezhetem, hogy az én kezemben van a kormány.

Ehhez pár kérdés (elsősorban magamnak/magamhoz) amiket időről időre érdemes lehet feltenni:

• Hogyan gazdálkodom az időmmel? Egyáltalán gazdálkodom-e vele, vagy csak hagyom, hogy folyjon, és magával sodorjon?
• Mire/kire szánok időt? Mire/kire NEM szánok időt? És ez jól van-e így?
• Mire szánok túl sok időt, ami nem is fontos? Mire szánok túl kevés időt, ami fontos lenne?
• Engedem-e, hogy más úgy használja az időmet, ahogyan én nem szeretném?
• Én tiszteletben tartom-e más idejét?

Mindezekből következik az az újdonsült vágyam is, hogy nyomot hagyjak. Valamit, ami jelzi, hogy itt voltam én is. Tulajdonképpen innen jött a blogírás gondolata, hogy megörökítsek egy-egy gondolatot, vagy, hogy egy adott időpillanatban hogyan láttam a világot. Mindezt főképp magamnak és magamért, illetve akár a leendő gyereke(i)mnek, unoká(i)mnak, hátha egyszer kíváncsiak lesznek, hogy hogyan vélekedett erről vagy arról a Nagyi az ő korukban. Sőt, lehet, hogy egyes soraimat majd jól a fejemre olvassák, hogy: „Látod, harmincévesen te is pont így gondoltad, most meg épp az ellenkezőjéről próbálsz meggyőzni…”. Vagy talán a későbbiekben akár nekem, akár nekik vagy bárki másnak, aki idetéved az oldalra segít, vagy ad valamit a tartalom, amit írok.

Akárhogy is, bűvös harmincadik életévemben én így látom az időt, ami pedig a „megőrülést” illeti, hát, azt még meglátjuk.

És végül álljon itt egy idézet, amit én Apának tulajdonítok (bár ő Arany Jánostól kölcsönözte):

„Hajt az idő gyorsan - rendes útján eljár -
Ha felülünk, felvesz, ha maradunk, nem vár”

(Borítókép: unsplash.com)