Március 15. munkaszüneti nap és nemzeti ünnep… Már nagyon régóta ez a sorrend a fejemben, ha erre a dátumra gondolok. Először is nem dolgozunk, sőt szerencsés esetben hosszú hétvége, és mellesleg vannak mindenféle rendezvények.

Pár nappal később pedig jellemzően elszégyellem magam, amiért úgy telt el ez az egy vagy akár két plusz „szabadnap”, hogy még csak fél percre sem jutott eszembe ennek a piros betűs ünnepnek a jelentősége. És nem kell ehhez „forradalmi” hangulatba kerülni, vagy egy Petőfi-összessel végigjárni a 48-as helyszíneket, de néhány gondolatot akár 2022-ben is lehet még szentelni a régmúlt eseményeinek.

Én magam azzal kezdtem, hogy megpróbáltam felidézni a 12 pontot. Nem sikerült. Ezután segítségül hívtam a férjemet: ketten együtt hatot tudtunk összeszedni. Egyszerre kínos és elgondolkodtató. Gyerekként az iskolai rendezvények miatt még ment, de azóta elfelejtődött. Sokat beszélgettünk arról, hogy ez miért lehet, kicsit a felgyorsult és sebesen változó világra is próbáltuk rákenni a dolgot, aztán a nemzeti identitástudatnál lyukadtunk ki. Elvégre egy nemzeti ünnepről van szó.

Ami engem illet, ezt az identitást, vagyis a magyarságomat elsődlegesen a sport kapcsán vagy más területen szerzett nemzetközi sikerek esetén szoktam megélni. Ezt leszámítva, viszont ami még kapásból eszembe jut, az éppen az, amit mi mondunk saját magunkról: hogy milyen birkák vagyunk. Ez viszont ugyanolyan negatív belső beszéd, mintha én a saját személyemet illetném valamilyen kritikus jelzővel, pl.: szerencsétlen, kétbalkezes, stb. Hiszen a nemzet az egyének összessége, ha pedig a magyar egy birka nemzet, akkor én is és valószínűleg a kedves olvasó is ebbe a kalapba tartozunk. Ha viszont így vélekedünk magunkról, akkor nem csoda, ha esetleg kevésbé húzzuk ki magunkat, amikor azt halljuk: magyar. Nem beszélve a hagyományaink ápolásáról vagy a nemzeti ünnepeink lelki megéléséről és megtiszteléséről.

Ezért március 15. kiváló emlékeztető lehet arra, hogy a magyar az bátor és hősies is tud lenni, mert ez is a vérünkben van. Ahogy egy embert se lehet egyetlen jelzővel körülírni, úgy egy nemzet sem csak ilyen, vagy csak olyan. Vannak jobb és rosszabb pillanataink, de a nehezebb percekben nekünk aztán igazán van mihez nyúlnunk: annyira színes a történelmünk, a kultúránk, a költészetünk, a nyelvi humorunk. A nemzeti ünnepek pedig alkalmat teremtenek, hogy ebben a gazdag múltban egy kicsit újra megmerítkezzünk, és hogy azokat az értékeket, amiket méltónak tartunk rá, ne hagyjuk veszni, hogy magyarságunk teljes tudatában húzhassuk ki magunkat.

Hosszú idő után megint úgy gondolok rá, hogy március 15. nemzeti ünnep, és mellesleg munkaszüneti nap.

(Borítókép: pixabay.com)